A Nemzetközi Energiaügynökség vezetője történelmi hibának nevezte Németország döntését, amellyel az ország lemondott az ...
Az év eleje óta egyre viharosabbá váló nemzetközi helyzetben Kínának és Oroszországnak együtt kell működnie a globális stratégiai stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai ...
Mark Rutte NATO-főtitkár kedden a kijevi parlamentben mondott felszólalásában világossá tette, hogy a katonai szövetség ...
Az úgynevezett hidegaszfaltos technológiát alkalmazzák a nagyobb kátyúk ideiglenes kezelésére, a javításra használt hideg ...
Magyar magánszemélyektől származó politikai támogatások is szerepelnek a képviselő vagyonnyilatkozatában.
Sztálin elvtárs beköltözött Brüsszelbe, és mint Ságvárinak, neki is lett vagy harminckét neve. Többek között: Ursula, Manfred ...
Az Egyesült Államok haditengerészete lelőtt kedden egy iráni drónt, amely megközelítette az Abraham Lincoln ...
Az Arsenal után a Manchester City is bejutott az Angol Ligakupa-fináléjába, miután hazai pályán 3-1-re nyert a Newcastle ...
Voith Ági színművészt, a József Attila Színház örökös tagját, a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjének birtokosát, érdemes és kiváló művészt 81 éves korában, január 28-án, hosszan tartó ...
Mint elmondta, Ukrajna csatlakozása sok mindent megváltoztatna az EU-ban. A németek például megértik, hogy ma három ...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos ...
– hangsúlyozta a frakcióvezető. Rámutatott, beigazolódott az, amit eddig is hallottunk. Ahogy Tarr Zoltán fogalmazott: nem ...