Mutatjuk, mit viselj a munkahelyeden a hideg hónapokban, ami csinos, de meleg is! (x) ...
A Milton-hurrikán minden idők egyik legnagyobb pusztítását végezte Amerikában, ahol több ismert magyart is veszélyeztetett.
Generációk rajongtak és rajonganak ma is érte, a magánéletéről azonban csak elejtett mondatokból lehet tudni, amelyeket nagy ...
Senki számára nem újdonság, hogy a magas sóbevitelt csökkenteni kell, mivel megnövelheti a vérnyomást, ami szívrohamhoz és ...
Amit Hajós András mondott a produkció után, attól elnémult a stúdió is, olyan mélyen érintett mindenkit. Nagy tisztelettel ...
A bolti szalámik, sonkák és más hústermékek hosszú hónapokon keresztül megőrzik vonzó piros küllemüket, ám az élelmiszeripar ...
A Nyerő Páros csütörtöki adásából kiderült, hogy a Visváder Tamás – Palácsik Lilla kettősnek kell elhagyni a villát, azonban ...
2012-ben, 12 évvel ezelőtt, Komár László örökre elment, szerelme, Krisztina kezét szorítva. Mindössze 67 éves volt. Komár ...
Nemrég kaptuk a tragikus hírt, mely szerint életének 91. évében elhunyt Heinz Aldinger, német nemzetközi ...
Puskás Peti és Dallos Bogi az egyik legaranyosabb magyar páros, amióta megszületett kisfiuk, Ábel, azóta pedig igazi ...
Ahogy közeledik az október vége, ez a négy csillagjegy új fejezetet nyit az életében – legyél készen a változásokra!
Payne magánélete sem volt botrányoktól mentes. Nem sokkal a halála előtt egykori menyasszonya, Maya Henry jogi lépéseket tett ...