A Piros esőt kortyolt a föld – Nyolcvan évvel ezelőtt című, élőzenés betétekkel átszőtt színházi előadás a roma holokauszt ...
A januári 4-1-től eltekintve a Chelsea általában nem adja olcsón a bőrét, ha Liverpoolba látogat. Ezt igazolták vasárnap is a ...
Már a második abortuszklinikáját nyitotta meg a sátánista szervezet az Egyesült Államokban. Szerintük a vallásszabadság ...
Persze a kommentszekciót is megmozgatta a harcias legény ötletelése: „Mutass példát, te kis karon ülő hülyegyerek, irány a ...
Két hónappal meghosszabbította a III. kerületi alpolgármester letartóztatását a bíróság – tudta meg a Magyar Nemzet. Czeglédy ...
Ukrajna ugyan nem szeretne közvetlenül szerződni az orosz féllel, de a tranzitdíjról sem mondana le, és a saját ellátását sem ...
Izrael bukása az egész nyugati világra hatással lenne. Amerika feltétlen támogatása és az arab világ ugyanakkor nagyon ...
A cannabis teljes körű legalizációja mellett tette le a voksát Sermer Ádám, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa, amivel a ...
Már a második abortuszklinikáját nyitotta meg a sátánista szervezet az Egyesült Államokban. Szerintük a vallásszabadság ...
A néptáncot és népzenét pedig nem azért művelik, mert „szép hagyomány”, hanem azért, mert fejleszti a gyermek személyiségét, ...
Charles Leclerc Lando Norrist és Max Verstappent is meglepte a rajtnál, aztán meg sem állt a győzelemig a Formula–1-es ...
A találkozó jelentősége az ECR vezetésének esetleges átalakításában rejlik. Irán maga a legnagyobb fenyegetés, és fel kell ...